Szentkirályi Net Hírmondó

Mi van velük?

avagy hol vannak a régiek…..

3.rész

 

Dr. Kenyeres Tibor bíróval beszélgettünk,aki 1982-ben végzett a szentkirályi iskolában.

 

- Emlékszik-e még arra a bizonyos első napra, mikor először át­lépte az iskola küszöbét? Ki volt az első tanítója?

-     Sajnos, az 1976. évi szeptemberi első tanítási napomra már nem emlékszem. Az első osztályból az maradt meg bennem leginkább, hogy hamar megtanultam olvasni. Mi még szótagolva tanultunk olvasni, az elsős tankönyvben is jó néhány olvasmány szótagolva volt szedve. Az első tanítóm Pászti Andrásné Lenke néni volt (tanította édesapámat is, majd később az öcsémet is), az első három évben minden tárgyat ő tanított nekünk.

-     Amikor elkezdett tanulni, még voltak külterületi iskolák. Ön  végig a központi iskolába járt? Az „öreg iskoláról” tud mesélni? Dél­utáni oktatás?

-     Külterületi, tanyai iskolába nem jártam, bár külterületen laktunk, de volt már rendszeres autóbuszjárat a Győrffy-majorból, amellyel be lehetett járni a faluba s vissza. Negyedik osztályban viszont csatla­koztak hozzánk olyanok, akik az első három évüket tanyai iskolában „húzták le”. Azt hiszem, akkoriban, 1978-79 körül zárták be az utolsó tanyai iskolákat, a Szolnoki útit és a Kossuth-majorbelit. Az öreg is­kolában viszont tanultam, s szerettem is odajárni. Az első három évet ott töltöttük, s aztán a felső tagozatban is egy évet, a 6. vagy 7. osztályt még ott jártam. Az új iskolából is átjártunk viszont ún. gyakorlati fog­lalkozásokra az öreg iskolában berendezett tanműhelybe.

Az öreg iskolának tágas, füves udvara volt, egy részében a fiúk fociztak; másik részében pedig állt egy leselejtezett MTZ-traktor, amire vagy tucatnyi nebuló is fölmászott gyakorta. A fülkéjében megvolt az ülés, lehetett forgatni a kormánykerekét. Volt még ott egy elkerített mezőgazdasági gyakorlókért is, amelyben zöldségek nőttek, s gyakor­lati foglalkozásokon dolgozgattunk is rajtuk. Az épület előtt akácfák adtak hűvöst, a virágjukat pedig a nektár édes ízéért rágcsáltuk. A ’70- es években az osztálytermekben még olajos padló volt, s vasvázas, merev padsorok. Az ötödik osztályt pedig az akkor épült kéttantermes „barakképületben” (nem tudom, most mi a neve) jártam. Felső tagoza­tos koromban pedig, a ’ 80-as években, a művelődési házban voltak a délutáni napközi foglalkozások. Ott is rengeteget játszottunk a nagy udvarban! Emlékezetem szerint délutáni oktatásban nem volt részem, de alsó tagozat idején még kéthetente szombatonként is volt tanítás, „hosszú hét” és „rövid hét” váltogatták egymást.

-     Kikkel volt barátságban?

-     Az osztálytársaimmal szinte mindenkivel jóban voltam, mert csak az iskolában találkoztam velük, egyébként nem, mert tanyán laktunk.

Akkor kicsi és gyenge voltam, így inkább jó szóval tudtam boldogulni, nem erővel. Jóban voltam Beszterczey Csabával, Ladányi Jóskával, Gulyás Ferivel, s a tanyaiakkal: Marsa Ferkóval, Hegedűs Menyussal, Rohács Pistivel, a felsőbb osztályból Dobos Lacival, Farkas Jocival.

-     A pedagógusok közül ki voltak Önre  hatással és miért?

-     Pászti Andrásné Lenke néni tanított írni és olvasni, ami nem kis dolog, de akkor igencsak mindenki megtanult olvasni. Lenke néninek nagy türelme, óriási tapasztalata volt. Ő még szerette a nebulókat. Nála nem volt „rossz gyerek”, mert mindenkinek a figyelmét lekötötte, min­denkivel foglalkozott. Később a többi tanárommal is korrekt viszo­nyom volt. A biológiát, földrajzot szerettem és tudtam is, így kedveltem Ökrész tanár urat, s imponált a határozott viselkedése. A történelem tantárgy miatt pedig Zana Antalnét kedveltem.

-     Hogyan ítéli meg, milyen diák volt? Elsősorban nem a tanul­mányi eredményekre gondolunk…..

~ Testileg kicsiny és ügyetlen gyermek voltam, tehát inkább a tu­dással, műveltséggel lehetett „tekintélyt szereznem”. Szerettem a tár­saságot, hiszen tanyán laktunk, ott egyedül voltam gyerek, az öcsém jóval fiatalabb. Talán jó közösségi ember voltam. Azon tárgyakból, amit szerettem, igyekeztem többet tudni, mint a tananyag, a nem ked­velt tantárgyakból pedig küzdöttem. Jártam tanulmányi versenyekre, de időnként kaptam beírásokat is hógolyózásért, napköziben való kár­tyázásáért.

-     Már az általánosban tudta, „mi lesz, ha nagy lesz”?

-     Nem. A felső tagozat elején a régészet tetszett, majd egy rövid ideig a hentes szakma is.

-     Kapott-e megfelelő alapokat a középiskolai tanulmányaihoz? Milyen tárgyakkal boldogult később könnyen, s melyek okoztak ne­hézséget?

-     Igen, kaptam, mert a nem kedvelt „reál” tantárgyakból is tudtam hozni egy jó (négyes) szintet a középiskolában, a tiszakécskei Móricz Zsigmond Gimnáziumban, igaz kellett érte küzdeni. A kedvelt „hu­mán” tárgyakból - történelem, irodalom, földrajz - ott is az vezérelt, hogy többet tudjak, mint a tananyag.

-     Hol tanult  tovább? Milyen képzésekre van szüksége annak, aki bíró akar lenni?

-     A gimnáziumból felvételiztem a szegedi József Attila Tudomány- egyetem Állam- és Jogtudományi Karára (ma a Szegedi Tudományegyetem része). Utána pedig a Kiskunhalasi Városi Bíróságra fölvettek fogalmazóként (afféle jogi gyakornoki munka), majd 1997-ben itt lettem bíró. Ahhoz, hogy valaki bíró lehessen, szükséges a magyar állampolgárság, büntetlen előélet, jogtudományi egyetemi végzettség, majd azt követően egy úgynevezett jogi szakvizsga elvégzése.

-     Jelenleg merre él, mivel is foglalkozik pontosan?

-     Hétközben Kiskunhalason élek, s az ottani bíróságon dolgozom, úgynevezett polgári ügyszakos bíróként.

-     Bár elkerült  a szülőfalujából, úgy tudom, sok szállal kötődik ma is Szentkirályhoz. Mesélne ezekről?

-      Részt szoktam venni a községi rendezvé­nyeken, ünnepségeken, olykor szereplőként is; s igyekszem foglalkoz­ni a község történetével, múltjával. Figyelem a sorsának alakulását, írogatok a Szentkirályi Hírmondóba. A Szentkirályi Református Gyü­lekezet tagja vagyok 1992 óta, s tisztségviselője 2000 óta. Jó éve már, hogy a gyülekezeti hírlevelet szerkesztem, s rendezvények szerve­zésében is segítkezem.

-     Van-e egy érdekes, humoros, tanulságos története, amely az ál­talános iskolában történt meg ?

-     Van, de félek, már így is hosszú lesz az interjú. Arra büszke vagyok, hogy a ’ 80-as években a napköziben a Szíjjártó tanár úr által szervezett kis asztali foci (kis csocsó) versenyeket többnyire meg­nyertük Szepesi Istvánnal párban. Ma is abból a tudásomból élek, ha ilyennel játszhatom.

-      

-     Köszönjük, hogy válaszolt a kér­déseinkre!

 

 

A beszélgetést készítette és lejegyezte: Steklács Máté, Nyúl Krisztián és Hajagos Veronika