Szentkirályi Net Hírmondó

Mi van velük?

avagy hol vannak a régiek…..

1.rész

 

Beszterczey  Gyulát kérdeztük,aki 1982-ben ballagott el iskolánkból

-     Emlékszel-e még arra a bizonyos első napra, mikor először át­lépted az iskola küszöbét? Ki volt az első tanítód?

-     Az első tanítóm Pásztiné Lenke néni volt. Az első napra az iskolában nem emlékszem, de az óvoda utolsó napjára annál jobban. Mi voltunk az első ovisok Lászlófalván, alig pár hónapot jártunk oda. Az utolsó nap ballagás volt, még az is előttem van, ahogy a frissen betonozott járdán elmentünk az iskoláig. Lehet, hogy ez volt az első napom az iskolában?

-Amikor te kezdtél tanulni, még voltak külterületi iskolák. Te végig a központi iskolába jártál? Az „öreg iskoláról’’ tudsz mesélni? Dél­utáni oktatás?

-     A központi iskolában kezdtem, az „öreg iskolába” is jártam, és a kibővített „új iskolában” fejeztem be az általánost. Az új iskolába nem volt túl izgalmas eljutni, gyakran meg az utcára sem mentem ki, hanem átugrottam a kerítésen. A suli ugyanis a szomszéd kertben volt. Az öreg iskola sokkal jobb volt. A tanítás utáni sötét téli délutánokon rend­szeresen vívtunk hócsatákat, csapatokra szakadva mosdattuk egymást a kultúrház körüli grundon. Reggel pedig a templom melletti mélye­désben befagyott óriási pocsolyákon csúszkáltunk, vagy a fűzfákra másztunk fel.

-     Kikkel voltál barátságban?

-     A legjobb barátom Szíjjártó Laci volt, de én úgy emlékszem, hogy majdnem mindenkivel jó barátságban voltam. A lányok között Abe- lovszky Katival voltam a legjobb viszonyban.

-     A pedagógusok közül ki voltak rád hatással és miért?

-     Ökrész Pista bácsi. Soha nem unatkoztunk az óráin, kegyetlen jó stílusban adta elő az élővilágot, ami a kedvenc tantárgyam is lett. Szí­vesen emlékszem még Berta Laci bácsi földrajz óráira is.

-     Hogyan ítéled meg, milyen diák voltál? Elsősorban nem a tanul­mányi eredményedre gondolok...

-     Én úgy emlékszem, hogy rendes, szófogadó kisfiú voltam...

-     Már az általánosban tudtad, „ mi leszel, ha nagy leszel ”?

-     Pontosan tudtam. A terepen kutató tudós biológus akartam lenni. Ehhez képest...

-     Kaptál-e megfelelő alapokat a középiskolai tanulmányaidhoz? Milyen tárgyakkal boldogultál később könnyen, s melyek okoztak ne­hézséget? Tanulmányi versenyeken is szép eredményeket értél el...

-     Egy kicsit megilletődve kezdtem a Bányait Kecskeméten. Azt hittem, hogy kevesebbet tudok, mint a nagymenő városi iskolából érkezett társaim. Ehhez képest már a második héten tőlem kérdezték a házi feladatok megoldását. A gimnáziumi éveimre is szívesen emlék­szem, sok kiemelkedően jó tanárom volt, szerettem is tárgyaikat. Jó volt a magyar, matek, orosz (csak egy évig, amikor egy igazán jó tanár tanította), de legjobban a kémiát szerettem, amiből országos tanulmá­nyi versenyt is nyertem. Minden délután a gimnázium kémia szertá­rában összegyűlt egy jó kis csapat, és csak robbogattuk a vonatokat, ahogy a kémia tanárnőm kedvenc viccében a nyolcvan évesen megtalált partizán mondja.

-     Hol tanultál tovább? Milyen tanulmányokat végeztél? Milyen vég­zettséggel rendelkezel?

-     A Budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karán tanultam, majd az Egyesült Államokban az Arizona Állami Egyetemen szerez­tem doktori fokozatot.

-     Úgy tudom, korábban külföldön is éltél, dolgoztál. Mesélj ezekről az évekről!

-     Igen, több, mint három évig éltünk Amerikában, a kisfiúnk ott is született. Hét hónapot dolgoztam Párizsban, és gyakran megfordultam Japánban és Németországban. Szerencsére, ha hosszabb időt kellett külföldön töltenem, mindig a feleségemmel, vagy a családommal vol­tam, így nem voltam egyedül. Sokat tanultam a „vándor” éveim alatt, de örülök, hogy végül itthon találtuk meg a szerencsénket.

-     Jelenleg merre élsz, mivel is foglalkozol? Család?

-     Most Budapesten élünk. Egy lányunk és egy fiunk van, most vár­juk a harmadik gyermekünket. Egy japán tulajdonú műszaki kutatás- fejlesztéssel foglalkozó cég igazgatója vagyok. Már Szentkirályon is lehet látni a távvezetékeken karcsú, szürke villamos szigetelőket. Azo­kat mi fejlesztettük ki. Ezen kívül még számtalan érdekes problémával foglalkozunk a lézerdiódáktól az autóipari szenzorok fejlesztéséig.

-     Bár elkerültél Szentkirályról, van-e valamilyen kapcsolatod ma is a faluval?

-     Szentkirályra ma is hazajövünk. A szüléimhez gyakran járunk, és a gyerekek is szívesen jönnek a faluba. Igaz, hogy most épp Pesten dolgozunk, de Szentkirály az otthonunk.

-     Van-e egy érdekes, humoros, tanulságos történeted, amely az ál­talános iskolában történt meg veled?

-     A Bakonyban táboroztunk. Bakonybélből reggel túrázni indultunk egy közeli barlanghoz. Már visszafelé indultunk, amikor néhány ta­nárral (köztük Birkásné Éva néni, tehát nem unatkoztunk) és diákkal lemaradtunk a táborozóktól. Rövidesen észrevettük, hogy ismeretlen úton járunk. Teljesen eltévedtünk. A többiek már a táborban ebédeltek, mi csak késő délután érkeztünk meg, miután egy katonai bázison meg­etettek bennünket és néhány isten háta mögött dolgozó favágótól út­baigazítást kaptunk. Azóta tudom, hogy a Bakonyban voltak titkos ra­kétasilók és még a legelcsigázottabb gyerek is képes felfutni egy me­redek hegyoldalon, ha egy érdekes barlangot, vagy sziklát pillant meg ott. Ma is szívesen bolyongok biciklivel a hegyekben.

-     Mit kaptál a Tudománytól, amelyre az életed áldoztad?

-     Azt hiszem, ez a kérdés túlságosan megtisztelő számomra. Az utóbbi években inkább a műszaki-tudományos munka menedzselésével foglalkozom, de remélem, hogy egyre több szabadidőm lesz, amikor visszatérhetek egy kis öncélú, igazi tudományos vizsgálódáshoz. Per­sze a munkámat nagyon szeretem.

-     Boldog vagy-e?

-     Igen, szerencsés és boldog ember vagyok.

 A beszélgetést  készítették és lejegyezték: Molnár Zoltán,Pekár István és Ádám Patrik