Hír: Bárkinek szüksége lehet segítségre
(Kategória: Egyéb)
Küldte: Szutor Sándor
2019 April 28 - 16:18:29

Elsősegély- oktatás az iskolában
Április 12-én a Szentkirályi Általános Iskola felsős diákjai elsősegély előadáson vettek részt, amit Lipóthné Komjáti Andrea, a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezetének Igazgatója tartott az 5., 6., 7. és 8. osztályosoknak. A gyerekek nagyon élvezték a bemutatót, lelkesen alkalmazták a tanultakat. Megtanulták, mi a teendő, ha eszméletlen emberrel találkoznak, hogyan kell stabil oldalfekvésbe helyezni az áldozatot, hogyan kell mellkas kompressziót alkalmazni, hogyan kell mesterségesen lélegeztetni, stb. Hasznos ismereteket szerezhettek, amit reméljük, éles helyzetben sem felejtenek majd el, és tudják alkalmazni. A jövőben szeretettel hívnak és várnak bennünket versenyekre is. Az előadó felajánlotta, hogy a későbbiekben is szívesen tartanak hasonló előadásokat, bevonva a kisebbeket is.
Képek!


Ezen hír származási helye: Szentkirályi Általános Iskola honlapja
( http://iskola.szentkiraly.hu/news.php?extend.424 )